2008. március 3., hétfő

Top 10 hiba a gyakorlati sofőrvizsgán!

Ne kövesd el mások hibáit!

Top 10 hiba amit mások követtek el a gyakorlati sofőrvizsgán!

Kerüld őket!







Sok esetben a sofőrvizsga sikertelenségének “pusztító” következményei lehetnek,
általában vannak dolgok amik a vizsgánk sikerességétől függnek.

Például egy új munkahely vagy lehetőség megszerzése illetve funkcióváltás a már meglévő munkahelyen. Adott szituációban megtörténhet, hogy sofőrre van szükség a családban , de az is lehet, hogy egy szép kirándulás marad el a vizsga sikertelen lefolyása miatt.

Ismerős szituáció?

Ne kövesd el mások hibáit, azok azt a célt is szolgáják, hogy tanuljunk belőlük és sikeresebbek legyünk.

Az alábbi Top 10 hiba romániai és nemzetközi tapasztalatok összesítéséből származik, vedd figyelembe, ne kövesd el ezeket a hibákat.

Ha mégis „összejött” nem kell elkeseredni. Összeszeded magad, tanulsz, informálódsz azon a téren ahol szükségeltetik és adott a lehetőség az újravizsgázásra, egyre több esélyekkel.

Ugyanakkor megkérünk, hogy mások segítése érdekében jelöld be saját, vizsgán szerzett tapasztalataidat, illetve szavazz a KRESZ.RO Top 10 hibalistájának formálása érdekében.

Segítsünk egymáson!



TOP 10 HIBA:

1. Helytelenül járnak el az útkereszteződésekben

Amikor bármiféle útkereszteződéshez érkezel nagyon fontos a következők összehangolása:

visszapillantótükör, jelzés időben való használata, idejében való "helyezkedés", a szituációnak megfelelő sebesség és fokozat használata.

Megbizonyosodtál, hogy biztonságos-e az új útra való ráhajtás?
Ez fontos akár jobb- vagy balrakanyarodásnál bármelyik útkereszteződésben.

Túl nagy sebességgel mentél bele az útkereszteződésbe?

Talán nem sikerült volna a megállás ha a szituáció úgy kéri, rossz esetben.


2. Balra vagy jobbrakanyarodás

Legtöbb vizsgázó hibázik vagy az autó korrekt kézbentartásával vagy figyelmetlensége
által.

A megoldás: az autót a helyzetnek megfelelő alacsony sebességen tartani, hogy időben dönthessünk arról, hogy mikor és milyen mértékben kell kormányozni, irányt változtatni.

Ugyanakkor fontos, hogy időben figyeljünk az útkereszteződésben résztvevő bármilyen gyalogos vagy motoros forgalomra és annak megfelelően járjunk el.

3. A közlekedési irány be nem tartása illetve a kormány helytelen használata

Általában rossz szokások ezek, melyek könnyedén “megragadnak” akár a gyakorlatban lévő helytelen szokásokból, de könnyen átvehetőek akár tapasztalt, de helytelenül vezető sofőröktől is.

Ne hagyd, hogy egy kanyarban a kormánykerék teljesen magára visszaforduljon, illetve ne engedd el akár egyik kezeddel sem a kormányt a szükségesnél hosszabb időre.

A kanyarodásnál a kormányon keresztbetett kéz nem hiba, addig amíg kontrollálni tudjuk.



4. Parkolási hibák

A parkolás, hátraparkolás a legnehezebb vezetési manőverek közé tartoznak.

Nagyon óvatos, összehangolt tevékenységet igényel általában, amit legtöbbször lassan hajtanak végre.

Az autó összehangolt, lassú mozgása szükséges ahhoz, hogy figyelni tudjuk a környezetünket, illetve, hogy hogyan változik az autó pozíciója a kormánykerék forgatásával, és a megfelelő pillanatban, a megfelelő mértékben korrigálni tudjuk a változást.Sokszor “térbeli látásunkra” is szükség van, ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy a kormány elfordítása és a hátramenetel milyen mértékben “dobja” ki oldalra az autót.

Ez az amit feltétlenül gyakorolni kell.


5. A sebességfokozatok helytelen használata

Nagyon fontos, hogy az autó sebességének és az útviszonyoknak megfelelő sebességfokozatot használjuk.

Például, hogyha sok akadállyal tűzdelt, esetleg nálunkfelé szokásos, beláthatatlan gödrös útszakaszon járunk ajánlatos alacsony sebességfokozatot használni.

Míg hogyha jó és átlátható útszakasz következik, korlátozások nélkül, a vizsgáztató általában elvárja a magasabb sebességfokozat használatát.

Gyakori hiba túl alacsony fokozatot használni(ez legyen akár “hármas” fokozat is) teljesen szükségtelenül!

A másik gyakori hiba, amiért elvágnak a sofőrvizsgán az amikor útkereszteződésbe érkezve a továbbindulásnál elfelejtjük egyes fokozatba visszatenni a váltókart.Ez általában a motor “bedöglesztésével” jár, nem kis bosszúságot okozva a sorban mögöttünk várakozóknak, illetve veszélyes is lehet adott szituációban.


6. A visszapillantótükör helytelen használata

Miért szükséges belenézni a tükörbe?

Nagyon fontos megbizonyosodni, hogy van-e másvalaki mögöttünk a közlekedésben mielőtt bármilyen manőverbe kezdünk.

Röviden: a vezetési időd 25-50%-át azzal kellene eltölteni, hogy tükörbe pillantgatásokkal véded magad, autód és a közlekedésben résztvevő más személyek biztonságát(nem feltétlenül ebben a sorrendben :-)

Ugyanakkor, ha ennél többet nézegetem a tükröt, nem marad idő az útra, vezetésre való figyelem biztosítására.

Vizsgákon bevett szokás, hogy elvárják kis mértékben a fej mozgatását is a “tükörbenézés” végrehajtásánál.


7. Tétovázás és túlságosan lassú vezetés

Ne várd el, hogy átengedjenek a vizsgán, hogyha teljesen ok nélkül lecövekelsz.

Például megállni olyan helyen, ahol megállás nélkül teljesen biztonságosan tovább lehet hajtani.

A vizsgáztató azt várja el tőled, hogy felvedd a forgalom ütemét a törvényes határok között, illetve amit az útviszonyok megengednek.

Túl lassan vezetni ahol biztonságosan, korlátok nékül gyorsabban is megtehetjük, kényelmetlenséget is okozhat a forgalomban résztvevő más autósoknak

8. Irányváltoztatás helytelen végrehajtása

Amikor bármilyen irányváltoztatásra készülünk ne feledjük: tükörbenézéssel kezdődik!

Tükörbenézéssel értesülünk arról, hogy az irányvátoztatás(legyen az egyszerű sávváltás)
végrehajtható.

Majd jelzünk és megvárjuk, hogy legyen annyi szabad hely a forgalomban(pld. sávváltás, vagy előzés esetében), hogy az irányváltoztatást végre tudjuk hajtani.

Ehhez természetesen helyesen kell megbecsülni a forgalomban résztvevők sebességét, a mi sebességünket, illetve autónk képességeit is figyelembe kell venni, megbecsülni, hogy mennyi idő alatt vagyunk képesek végrehajtani a manővert.

9. Tétovázás útkereszteződésekben

A vizsgáztatód azt várja el tőled, hogy akár útkereszteződésből való “kifordulás”, akár “belépés” esetében légy képes helyesen megbecsülni a távolságokat, az autók sebességét, illetve az autók közötti “hézagokat”.

Nem kellene kigördülj az útkereszteződésbe vagy fordulj, hogyha ezzel lassítod illetve kanyarodásra kényszeríted a közeledő forgalmat.


10. Helybőlindulás

Néhány esete, ami miatt elvághatnak a vizsgán:

Rossz sebességfokozat használata induláskor, elfelejteni az “index” ki- avagy bekapcsolását az indulás izgalmában, hegyreinduláskor az autó hátraengedése illetve a tükör használatának mellőzése.


Felkészülés

A lényeg, hogy vizsgázás előtt legyél biztos benne, hogy elegendő képzésben részesültél és elegendő gyakorlatod van a sikeres vizsga végrehajtásához.

Nagyon sokan úgy gondolják(helytelenül), hogy vizsgázhatnak a minimális felkészüléssel, és remélik, hogy majd “átesnek” a vizsgán.

A gyakorlat azt mutatja, hogy ez hamis gazdasági becslés és hosszú távon többe kerül mint az első “biztos” próbálkozásra való felkészülés.

Magyarán: egyet kell ütni és nagyot!


Másrészt:

"Ismétlés a tudás anyja".

Ha elvágtak a vizsgán, azt ajánljuk, hogy ne hagyd abba a tanulást, gyakorlást ui. ez szintén nem ajánlatos gazdasági szempontokból sem és a következő vizsga sikeressége szempontjából sem.

A tanulás folytonosságát biztosítani kell, heti 1 óra is több a semminél.

Másként, ezekre az ismeretkre CSAKUGYAN szükségünk van a forgalomban, sőt további tapasztalatokkal kell bővítenünk őket a jogosítvány megszerzése utáni periódusban is.

Szóval ajánlatos, hogy mélyen belénk ívódjanak.

Sok szerencsét és kellemes tanulást, vezetést kívánunk!

Megkérünk, hogy mások segítése érdekében jelöld be saját, vizsgán szerzett tapasztalataidat, illetve szavazz a KRESZ.RO Top 10 hibalistájának formálása érdekében.

Segítsünk egymáson!


www.kresz.ro


Nincsenek megjegyzések: